Sorsfordítók Klubja
A változás könnyű is lehet!
Rövid, velős, gyakorlatias, azonnal alkalmazható tudástár
A klub, ahol markáns fejlődésen mehetsz át, rövid idő alatt
A csoportban október 21-én indul egy 30 napos intenzív Életöröm Mesterkurzus!
Csak itt elérhető! Mert egyedül ezt hamar feladnád, elsodornának a napi történések.
Ha értékesíteném a programot külön, 15 ezer Forint lenne az ára, de most inkább egy havidíjért adom, miközben hozzá férsz a csoportban lévő többi, több százezer Forint értékű, csak itt megtalálható tréninghez is! Ez az én hozzájárulásom az otthoniak jóllétéhez. Hozom az örömöt a Fiesta hazájából, a Karib tenger partjáról, Mexikóból!
Ne küzdj egyedül! Engedd, hogy a csoport energia és én megtartsunk!
Ez lesz az ország legvidámabb csoportja egy hónapon át! És ha jól csináljuk, akkor örökre!
Mit kapsz:
Minden nap egy inspiráló gyakorlat, ami fokozza az öröm érzeted
Heti közös öröm találkozó, ünneplés!
A csoport megtartó ereje, nem engedjük, hogy elhagyd magad!
Közös meditációk
Hitrendszerek lecserélése
Könnyed, egyszerű élet
Mire vége lesz, tudom, hogy sokkal, de sokkal jobban leszel, mint amikor elkezdtük. Persze, csak ha velünk tartasz!
Padlón vagy? Úgy érzed nincs helyed sehol?
A hangulatod, mintha egy hullámvasút lenne?
Szeretnél sokkal több pénzt?
Fejlődnél, tanulnál, de fogalmad sincs az óriási zajban hol és hogyan is kellene elkezdened?
Szeretnéd jobban beosztani az időd?
Úgy érzed nem vagy elég jó?
Gyakran elveszíted a türelmed?
Akarsz végre egy olyan közösséget, ahol pozitív, támogató közegben lehetsz? Ahol otthon érezheted magad?
Ahol bármilyen lehetsz, elfogadnak, szeretnek
Hát itt vagy…
Érzed minden porcikádban, hogy egy jobb életet szeretnél.
Megkönnyebbülést. Nevetést. Játékosságot.
Kicsit letenni az aggódást. A félelmeket. A szorongást. A gyerekkori rossz élményeket. A megfelelési kényszert. A párkapcsolati problémákat. A pénztelenséget.
Csak lenni egy kicsit. Nyugiban. Egy biztonságos, barátságos helyen. Ahol lehetek bármilyen, szeretnek és segítenek. Miközben gyorsan és könnyedén tanulsz új szokásokat.
Tudod, érzed a zsigereidben, hogy ez lenne az élet rendje. Hogy megérdemled. És hogy ideje lenne elérni ezt az állapotot.
Szeretnél jobb nő lenni. Jobb pár. Végre megtenni, amire vágysz. Felszabadultan nevetni. Jobb anyaként működni. Beindítani a vállalkozást. Letenni, hogy nem vagy elég jó, nem vagy szerethető. Jó lenne jobban hozzáállni a bőséghez. Megélni a csodákat.
Annyian mondanak okosságokat. De kézzelfogható tanácsokat senki nem ad.
KIVÉVE ÉN.
Itt megértünk. Támogatunk. Erőt adunk. Felvidítunk.
És csak rajtad múlik, milyen gyorsan haladsz!
Több, mint 200 e Ft értékű tanfolyam anyag
Azonnal elérhető
Legyen az ősz az új Január 1!
Hatékony meditációk a gyors és automatikus változáshoz
Gyakorlati tanácsok bonyolult elméletek helyett
Hogy könnyedén, és akár becsukott szemmel navigálj az élet “viharos” tengerén.
És még kérdezhetsz is!
Apró lépések. Kivitelezhető tervek. Fókusz. Priorizálás. Egy mentor, aki segít neked választani és tartani a tervet.
Neked is ismerős, amikor millió ötlet cikázik a fejedben?
Már készen is áll több oldalnyi terv, beiktatandó új szokás, változtatási irány. De nem indulsz el. Mert ez az egész túl bonyolult.
Végül a feszültség felemészt. Semmit nem valósítasz meg a több oldalnyi tervedből. És ez bosszant, dühít, elkeserít, csak utálod magad még jobban.
Túl bonyolult. Nem tudod, hol kezdd el.
Nagyon akarsz egy jobb életet, változtatni a szokásaidon, de csak tehetetlenül vergődsz. Tele vagy tettvággyal, mégis egy helyben toporogsz és ez megőrjít!
Ebben a csoportban olyan tananyagokat találsz, ami segít megérteni, miért működsz úgy, ahogyan. Miért halogatsz. Milyen korlátok vannak benned a pénzzel kapcsolatban. Mivel a tananyagok egyszerűek és több részesek, így gyorsan és könnyen tudsz velük haladni.
Én nem motiválni akarlak, hogy 1-2 napra felpörögj, aztán visszazuhanj. Én komoly és gyakorlati tudást adok a kezedbe. Nagyon értékes tréningeket, amik mégis alig kerülnek neked többe, mint havi 1 könyv.
Mert több vagy annál, mint amit jelenleg kihozol magadból! Több vagy annál, mint amit most egyáltalán el tudsz képzelni. És ezt elérhetővé akarom neked tenni.
Együtt könnyebb. Ezért hoztam létre azt az exkluzív zárt körű klubot, ahol nem csak én, hanem a többiek is a segítségedre sietnek, ha kérdésed van.
Ahol támogatnak Téged.
Ahol biztonságban vagy.
Ahol nincs rossz kérdés.
Ahol csak rajtad múlik, milyen gyorsan haladsz.
Ahol rendszerezve kapsz tudást, az élet számos területéhez.
Gyere gyorsan és élvezd az előnyeit!
Menedék, motiváció, fejlődés, öröm
Egy olyan gyűjteményt alkottam meg, ahol
- …végre azok is kapnak tudást és támogatást, akik csak minimális pénzt tudnak erre szánni.
- …viszont nagyon akarnak az életükön változtatni.
- …akarnak egy igazán tapasztalt és tanult trénertől fejlődni.
Neked is ott a helyed ebben a Prémium, szűk körű csapatban. Téged is szeretnélek ebben a belső körben látni. Szeretnélek támogatni. Valódi változásokat elérni. Együtt. Veled.
Mert ha lehetne találomra megnézett YouTube videókkal és Facebook élőkkel MARKÁNS változást elérni, akkor már sikeres és boldog lennél.
Ehhez azonban szervezett keretekre van szükség.
Rendszerezett tanulásra és tananyagra.
És egy valódi szakértőre
Ezért álmodtam meg a Sorsfordítók Klubját. Neked, Érted.
Több, mint 22 éve vagyok tréner. Már akkor az voltam, amikor ez a szakma itthon nem létezett. Én már akkor amerikai tréningeket tartottam itthon.
Olyan tudást hozok neked, amit itthon nem tudsz ilyen kompletten megkapni.
Az a célom, hogy végre ismét biztonságban érezd magad, hogy azt érezd, te vagy az ura az életednek. Stabilitás az életedben, növekedés pénzben, megértésben és szeretetben.
Anitát már egy éve tartja fókuszban a Sorsfordítók Klubja
Na de nézzük meg részletesen mi is vár még Rád, ha csatlakozol hozzánk:
Fantasztikus tréningek több százezer forint értékben!
Felfeldem a kincsesládát is, a csatlakozáskor AZONNAL hozzáférsz komplett tréningekhez, videókhoz, meditációkhoz.
Nézzük mit is kapsz:
Időgazdálkodás tréning
Meglepő és egyszerű trükkök
Stresszkezelés tréning
Gyakorlatiasan
Manifesztációs tréning
Teremts gyorsan és könnyedén!
Milliomos szokások tréning sorozat
Hogy milliomos lehess
Napindító
Csodateremtő vizualizációs gyakorlat
Kérdezz-felelek sorozat
A tagok aktuális kérdései alapján
Meditációk
(teremtő, elengedő, Telihold, Újhold, 10 Milliószoros napi)
Az önbántástól, önsajnálattól a kiteljesedett életig tréning
Ez nem minden!
Folyamatosan hozok Neked új dolgokat is. Te is alakítod a csoportot, ha belépsz. Arról beszélünk, amire szükséged van. Minden hónapban bővül a paletta.
Minden hónapban személyes kérdezésre is lesz lehetőség, csoportos coaching formájában!
Felteheted a haladásoddal, kétségeiddel kapcsolatos kérdéseidet, én személyesen pedig megválaszolom őket!
Előfordul, hogy egy egész videóval jövök, ha hosszabb kifejtést igényel a téma. Ti formáljátok a csoportot.
A közösségnek én is része vagyok.
Mindig elmondom, hogy nálam már nincs egyéni konzultációs lehetőség… Ha ismersz, ezt már tudod is rólam.
DE EBBEN A CSOPORTBAN JELEN LESZEK!
Szóval, ha eddig a pénz volt az akadály, hogy fejlődj, akkor ez a te lehetőséged.
A támogatás, ami érezhető a csoportban, valami fantasztikus!
Ezek a tréningek egyenként többtízezer Ft értékűek.
Elérheted egy minimális díjért.
Rajtad múlik, milyen gyorsan dolgozod fel. Ha 1 hónap alatt végzel vele, akkor ennyiért volt a ried. Ha te is olyan vagy, mint én, hogy szereted meghallgatni, kijegyzetelni, és újra meghallgatni, akkor is havi 5000 FT neked, hogy bármikor rendelkezésedre áll minden tréning.
Minden tréninget korlátozás nélkül elérsz, amíg tagja vagy a csoportnak!
Bónusz
Gondolkozz gazdagon tréning 40 e Ft értékben
21 napos előkészítő tréning
Pénz webinárium
A webinárium témája: Mi az, ami az utadban áll, honnan jön, mit okoz az életedben, és hogyan tudod megváltoztatni
1. online tréning
Témánk: Mi a pénz? Mi a pénz neked?
2. online tréning
Témánk: Sok pénz - vizualizációs gyakorlat, aktív meditáció
3. online tréning
Témánk: Megérdemlem-e a bőséget, elhiszem-e, hogy megérdemlem az anyagi javakat. Félelem a változástól, a változtatástól.
4. online tréning
Témánk: Nem túlélni vagyunk itt. Mit várunk el az élettől, és hová tesszük mi saját magunkat.
Bónusz coaching alkalom
Hiszem, hogy a változás könnyű és gyors is lehet…
Monostori Tímea vagyok, 22 év tréneri tapasztalattal a hátam mögött.
Dolgoztam multiknál és multikkal, tizenöt éve szabadúszó vagyok. Egy lakás árát fektettem szakmai képzésekbe és önfejlesztésbe.
Évről évre folyamatosan tartok webinárokat, online tréningeket nőknek önszeretet, önelfogadás, önbizalom, párkapcsolat, szexualitás, nőiesség, teremtés és bőség témában.
Tréningjeimen ÉLŐBEN több mint 15000 fő vett már részt. Online ennek a sokszorosa. Én tartottam meg az ország első online önfejlesztő konferenciáját, a Sorsfordító napok online Fesztivált, ahol annyi résztvevőnk volt, hogy majdnem kétszer kitölti a Budapest Sportarénát. 17 000 ember!
Azt akarom, hogy sok hozzám hasonló dinamikus, nevetős, energia dús, életigenlő ember vegyen körbe. Azt akarom, hogy boldogabb, elégedettebb, eredményesebb és nevetősebb legyél holnap, mint ma. És ezért érdemes dolgoznom. Mert a világ nekem nem gyerekeket adott. Társakat, azaz Titeket, akiknek segítek visszaemlékezni a szívük vágyára, az eredetükre, a bennük lévő bölcs és szeretetteli, aggodalomtól mentes énükre.
Én a tűzgyújtó vagyok. De a kanóc benned van. És a láng is ott van, csak nem veszed észre a hamu alatt. Én segítek neked félre kotorni a hamut, és felszítani az élet lángját. Az öröm tüzét. A lelkesedés energiáját.
Velem dolgozni olyan, mint amikor egy áporodott levegőjű szobában ablakot nyitnak. Friss fuvallat söpör át, a kinyitott ablakokon beáramlik a fény. És érzed, minden lehetséges.
MERT MINDEN LEHETSÉGES, ami iránt égő vágyat érzel. Gyere, és bontakoztasd ki magad!
Nézd meg mit mondanak, akik velem tartanak már egy ideje a Sorsfordítók Klubjában!
Annamarinak rengeteget adott a Sorsfordítók Klubja, a folyamatos fejlődés mellett csodálatos emberi kapcsolatokra is lelt
De mit is akarsz igazán mindenek felett?
Hogy áttörd végre a blokkokat, korlátokat.
Hogy azt az életet éld, amit elképzelsz. Amit titkon érzel. Ami benne van a szívedben és nyüszítve könyörög érte, hogy végre előtörhessen. Amiről csak félve mersz gondolkodni
Itt minden eszközt megkapsz hozzá.
Tudom, hogy képes vagy ezekkel markáns változást elérni az életedben, hiszen már 4 éve tesztelem ezeket az anyagokat a VIP klubban. Csodásak a visszajelzések!
A Sorsfordítók Klubja azoknak való, akik kiemelkedő, boldog, vibrálóan energikus, nevetéssel teli, sikeres, anyagiakban bővelkedő életet szeretnének élni. Miközben azonosak önmagukkal, azt teszik, amit a szívük diktál. Maximális önszeretettel, önértékeléssel, és érzékenységgel a világ iránt…
Viktória egyre jobban megismerte önmagát a Sorsfordító Klub segítségével. Szembe tudott nézni a régóta cipelt bűntudat érzésével és elindulni az önszeretet irányába.
ÉS HOGY MI ZAJLIK A CSOPORTBAN? ITT EGY KIS BETEKINTÉS EGY KORÁBBI TELIHOLD MEDITÁCIÓNKBA, AMI AZ EGYIK LEGKEDVESEBB TÉMA A SZÍVEMNEK. SOKAKNAK HOZOTT ÁTTÖRÉST, NE HEZITÁLJ, VÉGEZD EL MOST, AKÁRMILYEN IS A HOLDFÁZIS!
Foglaljuk össze mennyi mindent fogsz kapni, ha csatlakozol!
Tréningek, kurzusok több, mint 200 e Ft értékben
Folyamatosan bővülő tréningek, tananyagok a könnyed mindennapokért és a fejlődésedért Korlátozás nélkül eléred a tagsági időd alatt
Kérdezz- felelek velem az aktuális kérdéseidből zoomon
Választ kapsz mindenre, ami épp foglalkoztat
Személyes jelenlét
Tonnányi érték és tudás (több 100.000 forint, ami hónapról hónapra egyre növekszik) minimális befektetésért (5000 Ft). Azt hiszem megőrültem! :)
Garanciák
100% változás garancia
Amennyiben hónapról-hónapra velünk fejlődsz, elvégzed a tréningeket, garantált a változás.
100% elakadás gátló garancia
Megálltál? Problémád van? Nem tudod hogyan tovább? Csak írj a csoportba és segítünk kibillenteni.
100% biztonság garancia
Ez egy biztonságos közeg, ahol mindenki azon van, hogy felemeljen, mosolyt csaljon az arcodra, ha rossz napod van. Itt nincsenek rossz kérdések, nincsenek tabu témák, nyugodtan őszinte lehetsz. Biztonságban vagy!
Neked való, ha…
inkább az időd tudod befektetni, mint a pénzed a tanulásba
már millió dolgot kipróbáltál, de nem jött a változás
Te is érzed, hogy a véletlenszerű, ingyenes YouTube videók nem hoznak markáns változást
szeretnéd élvezni a közösség erejét, támogatását
jól jönne az egyéni jelenlétem, segítségem
Ne gyere, ha…
nem akarsz változni, inkább belesüppedsz az önsajnálatba és a panaszkodásba
nem akarsz fejlődni, neked jó így, ahogy vagy
úgy gondolod, te már mindent tudsz, nincs szükséged semmilyen segítségre
azt gondolod, majd pár ingyenes videót megnézel, és attól is gazdagabb és boldogabb leszel
Tisztában vagyok vele, hogy most millió gondolat jön fel a fejedben, hogy miért ne csatlakozz.
Döntések előtt hajlamosak vagyunk magunknak megmagyarázni észérvekkel, hogy miért is ne vágjunk bele valamibe. Mert az olyan ijesztő. Mert ha már belevágok, tennem is kell majd valamit. Cselekednem kell. Egyszerűbb az önsajnálat, a megszokás.
Állj! Most őszintén! Tényleg ezt akarod?
Naná, hogy nem!
Mennyivel jobb érzés, amikor azért beszélgetnek Veled, mert egyszerűen csodás a társaságodban lenni. Mert felemeled az embereket. A másiknak is kellemesebb érzés, mint hallgatni a panasz áradatot.
De Timi, nincs nekem erre időm!
Ha nem vagy résen, pótcselekvések fognak eluralni!
Az aggodalmas agyalással legalább annyi időd megy el, mintha csinálnál egy meditációt, vagy meghallgatnál egy videót.
Muszáj időt szánnod magadra, feltölteni a lelki raktárokat!
Te urald magad, ne a félelem! Te válassz tevékenységet, ne a pótcselekvések hajtsanak rabigába!
Nincs 5000 forintom erre havonta!
Tudom, hogy most mindenki ezerszer meggondolja, mire költ. Meghúzzuk a nadrágszíjat.
Fontos a józan ész most. Pontosan ezért akarom, hogy gyere! Tudom, miről beszélek.
Mert egyetlen dolgot súghat most a józan ész: valódi változást akarok. Nem segít igazán, ha csak néha egy egy ingyenes videóból tanulok. Komplett és kidolgozott, kipróbált tréningeket akarok, és ha még ennyit sem fordítk rá, akkor ugyan hol kapok még egyszer ilyen nagylelkű segítséget?
Erre költened kell! Mert ha nem tudod megőrizni a nyugalmad, a biztonság érzeted, a stabilitásod ebben az időszakban, akkor egyenes út a lejtő.
A csatlakozáskor AZONNAL hozzáférsz komplett tréningekhez, videókhoz, meditációkhoz. Ezek meg tudják támogatni a mindennapjaidat.
Rajtunk múlik milyen világot építünk magunk köré!
Csatlakozz Te is és tegyük csodásabbá az életed és a világot is!
Orsi már Sorsfordító!
A Klub segítségével rátalált önmagára és úgy döntött bármi történjék is, boldog lesz. Mit adott neki a csoport? Feltétel nélküli szeretetet, karót, maszk nélküli embereket, egy helyet, ahol önmaga lehet.
A jelentkezés ideiglenesen szünetel!
Gyakran Ismételt Kérdések
Mivel a tagság a havidíjak automatikus levonásával működik, ezért kizárólag online bankkártyás fizetést tudunk elfogadni.
Természetesen bármikor megszakíthatod az előfizetésed!
A biztonság kedvéért írj egy email-t a hello@monostoritimea.hu címre is, hogy tudjunk róla, ha netán technikai gond adódna, ellenőrizni tudjuk. A lemondáshoz itt találsz egy kis segítséget!
Az anyagokat kizárólag a tagságod alatt éred el.
Már egyetlen havidíj befizetésével hozzáférsz a Könyvtár teljes egészéhez. Mint a Netflix-en, a filmeket nem lehet letölteni, tehát ha egy hónap alatt nekiesel és intenzíven végignézed az összes tananyagot, akkor hajrá!
Köszi az őszinteséget. Azt javaslom, hogy fizess elő egyetlen hónapra. Ez 5000 Ft. Ezért cserébe hozzáférsz egy hónapig a könyvtárhoz. Belépést kapsz a zárt Facebook csoportunkba egy hónapra. Nézz körül. Több 100.000 forintnyi tananyagot, értéket, kapcsolatot fogsz itt találni belépéskor. Ha a hónap végén úgy döntesz, hogy nem éri meg, csak szólj pár nappal az első hónap lejárta előtt, és töröljük a tagságodat, és az egész kaland csak bruttó 4000 forintba került.
Belépéskor minden tréninghez kapsz hozzáférést. A bónuszhoz is. A könyvtár folyamatosan bővül tréningekkel, meditációkkal, élő adásokkal, csoportos coachinggal. A témákat a csoport választja ki, amiket feldolgozunk. Ezeket a tagságod ideje alatt éred el.